Berettyó védtöltések fejlesztése a Kis-sárréti
és a Berettyóújfalui ártéri öblözetekben

Sajtóközlemények


Befejeződött a Berettyó védtöltések fejlesztése

2015.11.30

Végéhez értek az összességében 4,640 milliárd forintos „Berettyó védtöltések fejlesztése a Kis-sárréti és a Berettyóújfalui ártéri öblözetekben” című projekt kivitelezési munkálatai. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság ezzel a beruházással sikeresen befejezte valamennyi projektjét, amelyet a 2007-2013-as európai uniós pályázati időszak keretében tervezett megvalósítani - jelentették be a projekt záró rendezvényén Berettyóújfaluban november 30-án, hétfőn.

Tovább >>

Jó ütemben halad az árvízvédelmi fejlesztés a Berettyó mentén

2014.12.04

Amíg az időjárás engedi, télen is dolgoznak a kivitelezők a Berettyó folyó három és fél milliárd forintos árvízvédelmi fejlesztésén, de töltésmegbontással járó munkálatokat tavaszig nem végeznek. A számítások szerint ez az árvízvédelmi fejlesztés több évtizedre nyújt biztonságot a térségben élő mintegy 70 ezer embernek. A beruházás az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg, és 2015. május 31-én fejeződik be.

Tovább >>

Jó ütemben haladnak a Berettyó folyó árvízvédelmi fejlesztési munkálatai

2014.06.12

Javában tartanak a Berettyó folyó 3,5 milliárd forintos fejlesztésének kivitelezési munkálatai. A kivitelezők mind az árvízvédelmi töltések megerősítésével, a műtárgyak felújításával, mind a védelmi központok, gátőrtelepek modernizálásával jól haladnak. A számítások szerint ez az árvízvédelmi fejlesztés több évtizedre nyújt biztonságot a térségben élő mintegy 70 ezer embernek. A beruházás az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg, és 2015. május 31-én fejeződik be.

Tovább >>

3 és fél milliárdos árvízvédelmi fejlesztés gyermekrajzokon

2014.03.25

A Berettyó folyó 3,5 milliárd forintos árvízvédelmi fejlesztéséhez kapcsolódva a TIVIZIG rajzpályázatot hirdetett a bakonszegi Bessenyei György Általános Iskola tanulói számára „Az én Berettyóm„ címmel. A rajzpályázat eredményhirdetését a Víz világnapja ünnepsége keretében 2014. március 20-án tartotta a TIVIZIG a bakonszegi Művelődési Házban, ahol a pályázatra érkezett alkotásokból kiállítás is nyílt.

Tovább >>

Megerősítik, korszerűsítik a Berettyó védtöltéseit

2013.08.22

A tavaszi árhullám levonulása után, már zajlanak a Berettyó folyó 3,5 milliárd forintos fejlesztésének kivitelezési munkálatai. A számítások szerint ez az árvízvédelmi fejlesztés több évtizedre nyújt biztonságot a térségben élő mintegy 70 ezer embernek. A beruházás az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg, és 2015. május 31-én fejeződik be.

Tovább >>

Megerősítik, korszerűsítik a Berettyó védtöltéseit

2012.07.29

Az árvízvédelmi fejlesztésekre kiírt pályázatok második fordulójában sikeresen pályázott a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság. A „ Berettyó védtöltések fejlesztése a Kis-sárréti és a Berettyóujfalui ártéri öblözetekben / /KEOP-2.11./2F-09-2011-0001/ elnevezésü projekt kiviteli munkálatai várhatóan szeptemberben elkezdődnek.

Tovább >>

<< Vissza az előző oldalra